A nép története nem azonos a nyelv történetével. A kutatás sajnos úgy indult a 19. század második felében, hogy a nyelvünk története a népünk története, így lettünk finnugorok. A kutatás előrehaladtával egyre inkább dogmává merevedett ez a nézet, és ezen már az sem segített, hogy általánosságban felismerte a tudomány, hogy a népnek, a névnek, a nyelvnek és a genetikának is más a története. Mint láthattuk, az ugor közösségből vált ki a nyelvünket beszélő népesség, de a nyelvünk születése pillanatában már egy ugor szaka (szkíta) keverék nép beszélte a magyar nyelvet. Ez a következtetés teljes összhangban van a tudomány ismert és elfogadott eredményeivel, azonban ellentmond annak a dogmának, hogy a nyelvünk és népünk mindig is egységes volt.

A népünk "fogantatásának" a helyszíne és ideje jóval későbbi minden eddigi feltételezésnél. A 9. század közepén a vérszerződéssel jött létre az első magyar nép fura módon török nyelvi dominanciával, de magyar nyelvi kisebbséggel is.

A magyar nyelv és a magyar nép végül is itt a Kárpát-medencében találkozott egymással, amikor a honfoglalók magyarok a már magyarul beszélő túlélő későavarokkal (ungrikkal) olvadtak össze.
A szellemi kultúránk a különböző magyarelődök kultúrájából származik. Így a szittya hagyományunk valóban lehet szkíta (azaz szaka) örökségünk, ugyanígy a hun hagyományunk (főleg a székelyeké) valóban hun örökségünk onogur közvetítéssel, miközben nyelvünk valóban finnugor örökségünk.
Felmerül még a kérdés, hogy mennyi ebből a fantázia, és mennyi tekinthető ténynek, konkrétumnak. Ennek a tárgyalása meghaladja ennek az írásnak a kereteit, ami nem más, mint az őstörténetünk egy olyan változata, aminek tudtommal semmilyen ismert tény nem mond ellent. Vázlatosan azonban ezt a témát is érinthetjük.

1. Szargatkai eredetünk: gyakorlatilag bizonyítottnak tekinthetjük, hisz az egyetlen aggály, ami felmerült ezzel kapcsolatban, hogy ott egy óiráni dominanciájú anyagi kultúrának a túlsúlya van. Ez viszont csak annyit bizonyít, amit én is állítok, ott egy ugor-szaka keverék nép élt szaka uralom alatt.
   
2. A Kárpát-medencébe 671-ben érkeztek tömegesen magyar nyelvűek: ezt Lászó Gyula, és Makkay János állítják....természetesen én is. Ők nem vizsgálták időben tovább a kérdést, vagyis egyelőre még én feltételezem az onogurok nyelvcseréjét török nyelvről magyar nyelvre. Ennek a nyelvcserének viszont alapfeltétele, hogy a hunokkal együtt szargatkaiak is érkezzenek a pontuszi pusztára. Van-e ennek valami nyoma? Azt kell mondanom, hogy egyelőre még nincs........de lehet. Ugyanis a kérdéses időszakban (5-6. század) a pontuszi ligetes pusztai leleteket a régészek az un. szkíta-szarmata kultúrába sorolták be. Igen ám, de az orosz régészek azt írják, hogy a szíta-szarmata leletek nagyon könnyen összetéveszthetők a szargatkai leletekkel. Vagyis. Alapos és felkészült vizsgálat szükséges annak eldöntésére, hogy rendelkezhetnek-e a pontuszi ligetes puszta régészeti leletei szargatkai kapcsolattal. Egy pozitív eredményű ilyen vizsgálat bizonyítékul szolgálna az itt vázolt történetnek.
   
3. A későavar túlélés a hunfoglalást követő időkbe egyre élénkebb, és szenvedélyesebb vita tárgya a mai tudományos körökben. Ezelőtt tíz évvel még abszolút egyértelműen elítélték még csak az ötletét is az avar túlélésnek. Ma már egyre intenzívebben keresik az avar túlélés lehetőségét, bizonyítékait. Én úgy látom, rendelkezek ilyen támadhatatlan bizonyítékokkal, már csak a tudományos körök érdeklődését kell valahogy felkelteni. Ők viszont nagyon nem szeretik az amatőrök (közhasználatú szlogennel alteroknak nevezett laikusoknak) a beszólásait.

Az őstörténetünknek ez a vázlata arra szolgál, hogy különösebb szakismeret nélkül is érthető legyen és felkeltse az olvasó érdeklődését a téma iránt, esetleg használják Ariadné fonalaként a saját gondolatai kutakodási vezérfonalának. Én is erre használom a továbbiakban, amikor egyes vitatott, vagy tisztázandó részletek kifejtésére kerítek sort.