Van a magyar nyelv történetének egy viszonylag fix pontja, amiben a tudományos konszenzus szinte kialakult. Ez pedig a nyelvünk eredete. Nyelvészeti eszközökkel igen jól meghatározható a nyelvünk keletkezésének a helye is, és az ideje is. A magyar nyelv a finnugor nyelvcsalád ugor ágába tartozik, és a nyelvcsaládon belüli rokonsági fok egyértelműen meghatározható. Ez pedig azt mondja, hogy a finnségi nyelvek a permiekhez állnak közel, míg a permiek a finnségihez és az ugorhoz, az ugorok pedig a permiekhez és a szamojédokhoz. A szamojédoknak pedig csak ugor kapcsolatuk van. Ha megnézzük ezek nyelvek mai elhelyezkedését, ugyanezt a sorrendet találjuk nyugatról-keletre, ezen belül az ugorok az Ural hegységen túli területre esnek (kivéve a magyarokat). Ebből a sorrendből a mordvinok egy kicsit kilógnak, de ez most nem témánk. A nyelvünk "őshazája" tehát Nyugat-Szibéria. Hogy mikor is vált ki az ugornak nevezett nyelvből, azt már a múlt század 40-es éveitől tudjuk. A nyelvészek felfigyeltek arra, hogy a bronzzal kapcsolatos szavaink az obiugorokkal rokoníthatók, ámde a vassal kapcsolatos szavaink már nem. Vagyis a nyelvünk a bronzkor és a vaskor határán keletkezett, ami a jelzett térségben i.e.500-1000 közé tehető.

Az obi ugorok erdőlakó életmódot folytatnak, a magyarok pedig egy pusztai népesség. Ebből következik, hogy a zárt erdőből egy éghajlatváltozás következtében kikerül a lakóhelyük megváltoztatása nélkül az ugorok déli csoportja, akik később magyar nyelvűek lettek. Keresnünk kell tehát egy olyan helyet, ahol a zárt erdő a ligetes pusztával találkozik. Ettől közvetlenül délre esik a magyar nyelv kialakulásának a területe. Ilyen hely NyugatSzibériában csak egy van az Ob és Irtisz középső folyása környékén. Ott viszont a régészek a nyelvészektől teljesen függetlenül már feltártak egy anyagi kultúrát, amit szargatkainak neveztek el. A szargatkai kultúra időszaka is nagyjából megfelel a magyar nyelv koráról megállapítottnak, azaz i.e 400 és i.u. 400 között állt fenn.

Látszólag tehát minden rendben van, a nyelvészeti megállapítások és a régészeti leletek egybevágnak, vagyis megtalálták az első magyar nyelvűek maradványait. Csakhogy van egy súlyos probléma. A szargatkai leletek jelentős része nem finnugor jellemzőket mutat, hanem "óiráni" (magyarul: szkíta) leletek közt vannak finnugor kapcsolatokra utaló leletek is. Ez a probléma riasztja el a tudós világot attól, hogy teljesen egyértelműen a magyar nyelvűek őseivel azonosítsák a szargatkai kultúrát. Ámde mi már ismerjük az új sztyeppei népek keletkezési módját, vagyis a sztyeppei turbulens mozgás során összesodródott néprészek összeolvadását egy néppé. Szargatkában ezt a folyamatot még a régészet is igazolja, vagyis okkal feltételezhetjük, hogy a magyar nyelv úgy keletkezett, hogy az ugor nyelvű népesség egy része az éghajlati okokból a sztyeppére került, ahol viszont a szkíták voltak az urak és ők benyomultak az új sztyeppére, és a már ott lakókkal összeolvadtak egy új, magyar nyelvű népességgé.

Ha figyelembe vesszük a nyelvészeink azon állítását, hogy a magyar nyelvben kimutatható egy jelentős ősiráni hatás, akkor még nyelvi bizonyítékunk is van arra, hogy ez az ugor-szkíta összeolvadás valóban megtörtént. Ez esetben tehát a magyar nyelv a kialakulása  pillanatában már nem köthető tisztán finnugor népességhez, hanem egy ugor-szkíta "keverék" népesség nyelve volt. Kísérletet tehetünk még arra is, hogy meghatározzuk, milyen neve volt ennek az új népnek, de ehhez még új ismeretekre is szükség van, így erre később még visszatérek.

    2.1.1 TÖRZSEK

 A sztyeppe társadalmi felépítése eltér a róla tudósítók (arabok, bizánciak) társadalmi viszonyaitól. Így nem is tudták pontosan leírni, hisz ők birodalmakban, királyokban, fejedelmekben gondolkoztak. Ez számos félreértésre adott okot a korabeli tudósítók írásaiban, ezért most utólag kell egyértelműsíteni a helyzetet. A pusztai társadalom alapegysége az általam nagycsaládnak nevezett ősi közösség, melyet a tudomány "területi csoportnak" nevez. Ezekből a nagycsaládokból állt a törzs, amire a bizánciaknak már szavuk sem volt. Náluk a nemzetség után máris a nép jött a hierarchikus sorrendben. És itt már fel is merül a kérdés: mi is volt a sztyeppén a törzs? Mint már tudjuk, a törzs a nagycsaládok önszerveződéséből a nemzetségek, klánok, gensek, azaz rokonsági alapon szerveződő csoportokon át kialakult területi csoport, azaz az egy központból felügyelhető terület lakóinak a közössége. Természetesen egészen más területről (és létszámról) beszélhetünk egy gyalogos (erdőlakó) törzs esetében, mint egy lovas (pusztai) törzs esetében. A lóval egységnyi idő alatt négyszerötször annyi távolságot lehet megtenni, mint gyalog, így egy lovas törzs területe (és létszáma!!!) 16-25-ször nagyobb, mint egy gyalogtörzsnek. A törzsek létszáma (és harci ereje) nagyjából azonos, hiszen ha nem így lenne, akkor az erősebb törzsek megsemmisítenék a gyengébbeket, mint ahogy meg is teszik, ha ez az erőegyensúly valamilyen egyedi okból súlyosan megbomlik. Mindez igaz mind a gyalog, mind a lovas törzsek esetén, viszont egy gyalog és egy lovas törzs esetén mindig erőkülönbség van a lovas törzsek javára. Ez oda vezetett, hogy ahol tömeges nagyállattartásra lehetőség van (puszták), ott lovas törzsek élnek, ahol ilyenre nincs lehetőség (zárt erdő), ott gyalogtörzsek alakulnak ki.

A sztyeppén a lovas törzsek létszáma nagyjából azonos. Hogy konkrétan mennyi is lehetett, arra a mongol hadsereg felépítéséből kehet következtetni. Ott egy tyumen 10 000 lovasból állt, amit sokan úgy értelmeznek, hogy egy törzs ennyi harcost tud kiállítani. Ebből az jön ki, hogy a törzs összlétszáma nőkkel, gyerekekkel, öregekkel, iparosokkal, stb. együtt 50 000 fő lehetett. A gyalog törzsek esetében ez a létszám kb. 2000 fő lehetett.

    2.1.2 TÖRZSSZÖVETSÉG

A sztyeppén nem a nép, hanem a törzs volt az alapvető identitásképző egység. A törzs tagjai tartották a közös ünnepeket, ők beszéltek egy nyelvet, egy totemet imádtak, és nem a nép, hanem a törzs az, aminek védett határai voltak. Vagyis amit ma országnak nevezünk, az a sztyeppén egy törzs területét jelentette. A törzs főnöke volt az "államfő". Ez volt a helyzet egészen addig, amíg meg nem kezdődött a törzsszövetségek kialakulása. A törzsszövetség összetétele benne van a nevében. Vagyis törzsek és nem nép, vagy népek szövetségéről van szó. Egy törzsszövetség tehát több nyelvet beszélő törzsekből is kialakulhat, sőt, semmi sem indokolja, hogy az alapításkor csakis egy nyelvű (anyagi kultúrájú) törzsek léptek volna be a törzsszövetségbe. Ezért volt szükség a vérszerződésre, amivel a vérrokonná fogadás aktusával pótolták a valódi rokonság (nyelv, kultúra) hiányát. A törzseket törzsfők vezették, a törzsszövetség vezetője pedig a mai fogalmaink szerint a fejedelem volt, és ezt a két tisztséget többé-kevésbé meg tudták különböztetni a korabeli írott források is. 

    2.1.3 SZTYEPPEI BIRODALMAK

A sztyeppei birodalmak rendkívül gyorsan képződő (és gyakran ugyanilyen gyorsan elpusztuló) hatalmi képződmények. Amikor egy törzsszövetség a többinél kicsit is nagyobbra (erősebbre) nő, rögtön hódításba kezd, és szinte pillanatok alatt felduzzad a kommunikációs (kapcsolattartó) képesség felső határáig, majd egy kisebb zavar hatására is kártyavárszerűen összeomlik. Jellegzetes példa a hun birodalom.

    2.1.4 PUSZTAI NÉPEK

Felmerül a kérdés, hogy ha a törzsek jelentették a mai ország fogalmát, akkor miért nem kéreket, keszieket, kürtöket ismerünk, hanem magyarokat, hunokat, besenyőket, kazárokat, úzokat, vagyis népeket ismerünk a vizsgált időszakban a pusztáról. A nép egy-egy regionális tájegység azonos termelési (élet)módú emberek halmazát jelenti, vagyis a hatalmi viszonyoktól függetlenül, a természeti viszonyok alapján kialakuló nyelvi, anyagi-, és szellemi kultúrájú (azonos identitású) emberekből áll.

 2.2 SZTYEPPEI TURBULENCIA:

A sztyeppe történelmének megértéséhez alapvető feladat a sztyeppei turbulencia lényegének a megértése. Vagyis ennek ismerete nélkül már nagyon sok a sztyeppe történetének megírására tett kísérlet elbukott. Arról van szó, hogy a sztyeppén a társadalmi átalakulás folyamatai nagyságrenddel gyorsabban zajlanak, mint a közismert földműves társadalmak esetében. A sztyeppén birodalmak születnek és tűnnek el, népek pirinyó törzsből hatalmasra duzzadnak, hogy aztán szinte egyik napról a másikra megsemmisüljenek. Az egész folyamat rendkívül hasonlít a víz mozgásformáihoz. A lassan áramló víz (lamináris mozgás) nem keveredik, vagyis az áramló vízben az egy ponton festékkel megjelölt víztest nem esik szét, hanem hosszú vízszálakat képezve sokáig egyben marad. Az áramlás sebességét növelve egy adott sebességnél hirtelen megbomlik a festett vízszál, és apró örvényeket alkotva halványan megfesti az egész víztestet. Az átmeneti időszakban erősebben és kevésbé festett víztestecskék kavarognak. Ebben az állapotban éltek a sztyeppe népei a vizsgált időszakban, ebben a közegben születtek, nőttek nagyra és pusztultak a népek a sztyeppén, míg a korabeli földműves "kultúrnépek" a lamináris vízmozgással jellemezhető viszonylag stabil körülmények között éltek.

Népek születése és pusztulása: A sztyeppén a népek története sajátos jellegzetességeket mutat. Úgy lehet jellemezni a folyamatot, mint a csillagok esetében. Egyes csillagok szétrobbannak, anyaguk szétszóródik, és más csillagokba (bolygókba) épülnek be. Ezt a folyamatot nevezem a népek esetében szóródásnak. A sztyeppei népek tehát jellemzően szóródással semmisülnek meg. Ez egy igen gyors folyamat. Jön egy külső támadás, mely vereséget okoz, és máris menekül, ki merre lát. Egy ilyen tipikus szóródási folyamat jól dokumentált. Kuvrat onogur-bolgár birodalma összeomlott egy külső (kazár) támadás következtében. A bolgárok a pontuszi pusztáról öt felé menekültek. Aszparuh az al-Dunához, Batbaján az ősei földjére a Kubányhoz, Kotragos az al-Donhoz, Kujber ide a Kárpátmedencébe, majd Macedóniába, az ötödik fivér pedig a mai Olaszországba (Lombardiába, majd Umbriába, ahol máig kimutathatók a nyomai.) Az új népek keletkezése összefügg a szóródással. Az új népek a sztyeppén szinte kizárólag összeolvadással születnek. Egyes néprészek közel kerülnek egymáshoz, vagy azonnal, vagy kicsit később össze is keverednek, majd az együttélés során elvesztik a régi (külön-külön) identitásukat, és kiépül az új, immár egységes identitásuk, és ezzel egy új nép született. Ez viszont már egy időigényes folyamat. Makkay János szerint ehhez minimum 200 év szükséges. Erre a számra a későbbiekben még hivatkozni fogok. Ez a 200 év elég hosszú idő, ami a sztyeppei turbulencia világában nem mindig áll fenn. Vannak tehát pár évtizedig tartó együttlétek népek között, ami aztán valamilyen okból megszakad, ez esetben nem is jön létre az összeolvadás, megmaradnak az eredeti identitások. Modern példák is vannak erre (Jugoszlávia, Szovjetunió bomlása). A népek kialakulásában tehát nagy szerepet játszanak a hatalmi keretek, melyek a népek együttéléséhez vezetnek. Ilyen a már említett törzsszövetségek alakulása. Ez legtöbbször egy új nép csirája, "olvasztótégely", ami lehetőséget teremt egy új nép létrejöttéhez....már ha kitart az együttélés legalább 200 évig. A sztyeppén ez sokszor nem adatik meg.

2.3 FOGALMAK TISZTÁZÁSA

Egy alaptétel a sztyeppei népek történetének a vizsgálatához: a NÉP, a NÉPNÉV, a NYELV, az anyagi és szellemi KULTÚRA, valamint az antropológia, GENETIKA egy nép kialakulása előtti időszakában nem köthető egymáshoz. Másképp: egy nép minden fontos jellemzőjének külön-külön története van, ami nem köthető össze automatikusan. Egy ismert nép régebben más népnév alatt lehetett ismert, lehet, hogy nem a ma ismert nyelvet beszélte, multikulturális volt, hogy a genetikájáról már ne is beszéljünk. Vagyis egy népnek a ma ismert formájának a kialakulása előtt nem biztos, hogy volt egységes története.

Ebben a kérdésben sokan abba a hibába esnek, hogy a nép történetét összetévesztik a nyelv történetével, vagyis az mondják, hogy a magyar nép története azonos a magyar nyelv történetével. Mint látni fogjuk, a két történet között óriási különbség van. Sajnos hiába hívták fel nagy tudósok az őstörténet elemek különféleségére a figyelmet, mégis ma is főáramú tudósaink is összekeverik a nép történetét a nyelv történetével.

Még egy sztyeppei szokásról kell szót ejteni. Az új törzsszövetségek nevét a fejedelmet adó törzs nevéről kapja. Az új népnév tehát nem a törzsszövetséget adó valamelyik nép neve, hanem az egyik törzs neve lesz.

Számomra különös, hogy a tudomány elsősorban a régészeti leletek alapján osztja korszakokra az őskort. Kezdik az őskőkorszakkal (paleolit), majd a mezolit és a neolit következik. Ezzel viszont csak az anyagi kultúrát jellemzik, de nem az ősember életét, pedig nem egy rövid időszakról van szó. A mai ember (Homo sapiens sapiens, HSS) úgy 150 000 éve alakult ki, és kb 60 000 éve került Európába, ahol a neandertáli ősemberrel találkozott, és kis mértékben keveredett is. Akkoriban az emberek halász-vadász-gyűjtögető (hvgy) életmódot folytattak. Ma már tudjuk, hogy területi csoportok alakultak, ez adta az ősemberi élet szervezeti kereteit, szemben azzal az általános elképzeléssel, miszerint az emberek hordákban vándoroltak a pusztában, ahol csatlakoztak hozzájuk mások, ill. leszakadtak a hordából, akik már nem akartak, vagy tudtak velük tartani.

Hogyan is épültek fel ezek a területi csoportok? Az én álláspontom szerint fiútestvérek alkották a csoport gerincét, akik a szomszéd csoportoktól szereztek nőket. Épp a családi kötelék miatt ezen csoportok ősi nagycsaládot alkottak, ami eltér az ismert családok, és a 19. századi paraszti nagycsaládoktól is. Ez a nagycsalád volt a társadalmi alapegység, és az általuk birtokolt terület javaiból éltek. Ez a terület akkora volt, amire szükségük volt. Ezt is nagy fáradsággal tudták bejárni, megvédeni, így a szükségletek fedezésén túli területet nem tartottak fenn maguknak. Így az egy nagycsalád által birtokolt terület átmérője 20-25 km volt. Ilyen területek borították be méhsejtszerűen az ember által lakható térséget. A peremvidékeken természetesen nehezebb volt az élet, nagyobb területre volt szükségük a megélhetéshez. Az az élettér viszont olyan volt, mint ma egy ország. Ott a területbirtokló nagycsalád volt a független úr, és oda idegen fővesztés terhe mellett nem léphetett, mert az ott rendelkezésre álló élelmiszerkészlet épp csak a nagycsaládnak volt elegendő. Ezért tehát az emberiség első létformáját független nagycsaládi létnek nevezem.

Ez a létforma a kezdetektől 30-35 000 évvel ezelőttig tartott. Ekkoriban egy rendkívül jelentős fejlődés történt a HSS világában, amiből a neandertáli ősember kimaradt. Ez a szövetségkötés képessége. Amikor is az addig ellenséges szomszédok összefogtak a közös harmadik szomszédjuk ellen. Ez az új lehetőség a HSS kezében vezetett szerintem a neanderek kihalásához. Ennek az időpontját nem csak a neanderek kihalása, de a művészetek, a vallás és a nyelvek kialakulása is meghatározza. A szövetségkötés képességének a legfontosabb hatása az volt, hogy a független nagycsaládok fölött egy új szervezeti forma alakult ki, ez pedig a törzs volt. A törzset azok a nagycsaládok alkották (immár a függetlenségük elvesztésével) melyeket egy központból lehetett felügyelni, és megvédeni. Ebben az időben a törzsek területe egy kb. 100 km átmérőjű kört adott ki. A későbbiekben ezt az egységet gyalogtörzsnek fogom nevezni, a törzsi világ elsorvadása előtt nem sokkal megjelenő kovas törzsektől való megkülönböztetés céljából. A lovas törzsek már 3-400 km-es átmérőjű területet voltak képesek birtokolni a ló gyorsasága miatt.

Csak említés szintjén a törzsi világ (a peremvidékek kivételével) homogén volt a kialakulásától a földművelés megjelenéséig, a neolit forradalomig. A földművelő társadalmak vezettek az ókori nagy rabszolgatartó társadalmak és a mai kis családok kialakulásához. A földműveléstől függetlenül a törzsi társadalmak továbbra is fennmaradtak ott, ahol nem volt szükség öntözésre és központosított védekezésre.

Egy anekdota: Arany János nagyon sok rangos díjat, akadémiai érmet, hivatalos elismerést kapott a Toldi trilógiáért. Egy alkalommal megkérdezték tőle, hogy melyik kitüntetésére a legbüszkébb. Arany válasza ez volt: Az egyik ilyen ünnepi esemény után kocsival ment haza. A kocsisa elmondta, hogy nem érti ezt a hangos ünneplést a költő körül, mert ilyen verset, mint a Toldi, még ő is tudna írni. Erre a kritikus megjegyzésre volt a legbüszkébb Arany János.
Nem könnyű dolog egy ilyen blog indítása. De hát a leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik.

Az őstörténetünk kutatói a sztyeppei népek történetét többnyire úgy írják le, hogy egy nép jött a semmiből, majd volt egy ragyogó időszaka, végül eltűnt a semmibe. Én ezt másképp látom. Az új, addig ismeretlen sztyeppei népek az előző népek töredékéből alakulnak ki, majd viszonylag rövid népi lét után szóródással semmisülnek meg..... és a folyamat kezdődik előröl. Ilyennek kellett lenni a magyar őstörténetnek is. Vagyis nem arról van szó, hogy valahol keleten kialakult a magyar nép, aztán erre-arra vándorolt a pusztán, majd ide érkezett. A magyar nép összeolvadásokon és szóródásokon átesve került a Kárpátmedencébe, és nekünk így annyira leegyszerűsödik az őstörténetünk kutatása, hogy megkeressük az ismert forrásmorzsákban a magyar nép kialakulásával összehozható szóródásokról és összeolvadásokról szóló utalásokat. Ezt mindenki egy nehéz útnak látja elsőre. Én most azt szeretném bizonyítani, hogy ez nem így van, hanem pont fordítva. Őstörténetünk a megfogalmazott vezérfonal mentén haladva szinte magától bontakozik ki magától értetődő természetességgel. (Azért ennyire nem egyszerű, tudni kell azt is, hogy honnan hova tartottunk.)

Tehát: látva, hogy az őstörténetünk kutatása sehogy sem halad érdemben előre, komolyabban belevetettem magam az engem amúgy is már gyermekkorom óta érdeklő őstörténetünk vizsgálatába. Nem a részletek érdekelnek, mint például milyen volt a honfoglalók kardmarkolata, hanem az egész folyamat. Honnan jöttek az őseink, mikor merre jártak, milyen módon éltek, milyen hatalmi szervezetekbe tagozódtak be, vagy éppen hogyan, miért váltak ki belőle. Ettől függetlenül természetesen fontosnak tartom a részletek kutatását is, viszont nem lehet azt várni, hogy a részletek jobb megismeréséből ki lehet hámozni az egész történetet. Ahhoz ugyanis kell egy koncepció, hogy mégis, hogyan is történhetett az a folyamat, ami az általunk ismert mai fogalmaink szerinti magyarság kialakulásához vezetett. Van egy elfogadott koncepció, miszerint a magyarok Nyugat-Szibériából az Uralhoz, onnan Levédiába, majd Etelközbe, végül ide a Kárpát-medencébe vándoroltak. Ezen koncepcióba illesztve folytatták a kutatást a nyelvészek, régészek, történészek, antropológusok, újabban a genetikusok. Azonban már a kutatás indulásakor, a 19. század második felében kialakult egy az előbbitől eltérő irányzat, miszerint a nyelvünk nem finnugor, hanem török, és ennek megfelelően nem Nyugat-Szibériából, hanem a turáni Alföldről indult a magyarság. Ettől kezdve gyakorlatilag folyamatosan kialakult egy alternatív irányzat a tudományos koncepció ellentmondásaiba kapaszkodva, illetve a tudományos élet által szabadon hagyott (még nem ismert) területeket fantáziával kitöltve, ami alkalmasint igen csapongóra sikeredett, alkalmasint viszont figyelemre méltó eredményekre jutott. A tudomány képviselői belekapaszkodva az alterok csapongó fantáziájú elképzeléseibe rendszeresen lesöpörték a megszívlelendő gondolatokat is, magyarul a fürdővízzel kiöntötték a gyereket is, így aztán a tudományos kutatás a saját munkáját és a haladást lassította le. Ma ott tartunk, hogy a tudományos koncepció belső ellentmondásait a tudomány képviselői a koncepciójuk apró módosításaival akarják feloldani, míg az alter világ tere egyre szélesedik. Ma már egyértelmű, hogy nem úgy történtek az események, mint ahogy ezt már a 19. század végén eldöntötték (az ugor-türk vita az ugorok győzelmével végződött), és nem is úgy, ahogy a másik oldal képzelte.

Mi is a közös a két koncepcióban? Az, hogy a magyarság elindult keletről, és különféle állomásokon és történéseken keresztül a Kárpát-medencébe érkezett. Mivel egyik koncepció sem igazán jó, okkal feltételezhető, hogy van valami hiba az alapokban. Hogy a magyarság ide érkezett, az nehezen vitatható, így csak ott lehet a hiba, hogy a magyarság elindult keletről. Az is nehezen vitatható, hogy keletről indultak el az őseink (bár van olyan alternatív vonal, hogy mindig is itt éltek a magyarok), így már csak abban lehet a hiba, hogy a magyarság elindult. És igen, mindkét irányzat (tudományos és alter) itt tévedett. A magyarság nem indult el keletről, hólabda-szerűen haladva idáig, hanem út közben formálódott, alakult, és végül már itt a Kárpát-medencében vált magyarrá. Ezzel az alapállással viszont az őstörténetünk igencsak bonyolulttá vált. Az első kérdés mindjárt az, hogy miért is ilyen bonyolult. És ha nem magyarok indultak el keletről, akkor kik, és honnan is indultak, miért indultak, hova mentek, hol találkoztak, végül mitől is lettek magyarok. Ez a blog fő témája.

Mielőtt a konkrét téma tárgyalásába kezdenék, szükség van arra, hogy néhány fogalmat tisztázzunk, amit sok esetben még a tudományos élet sem vett elég komolyan. Szükséges még a sztyeppei élet általános mozgatórugóit, törvényszerűségeit feltárni, amire bizony nagy szükség lett volna eddig is, de ez is még most is a tudományos vizsgálatok elhanyagolt területe. Az élet általános törvényszerűségeinek a vizsgálata nem szorítkozhat csak a sztyeppei életre. Az egész emberiség ősi életmódjára is ki kell tekinteni, hogy a magyarságot érintő események érthetővé váljanak. Kezdjük ezzel.