Újra vissza kell térnünk Szargatkához. Ott egy ugor köznép és egy szaka uralkodó nép olvadt össze. Ahogy a pontuszi pusztán történt, úgy Szargatkán is, az uralkodó nép vesztette el a nyelvét, de megtartotta a nevét. Az összeolvadásból képződött új nép tehát magyar nyelvű, és szaka nevű volt. Itt érte a magyar nyelvet a nyelvészek által felfedezett óiráni hatás. Feltételezésem, hogy a szaka név azonos a székely névvel. Vagyis az első magyar nyelvű népnek székely volt a neve. Ezen a néven vándoroltak a pontuszi ligetes pusztára, ahol megtörtént az onogurokkal való összeolvadás, ami egyben egy masszív török nyelvi hatást fejtett ki a magyar nyelvre. A pontuszi pusztán is az onogurok neve és a székelyek nyelve maradt fenn, viszont az 200 év alatt csak a nyelvcsere zajlott le teljesen, a székelyek neve belső elnevezésként fennmaradt. Ezért írhatta Anonymus, hogy a honfoglaló magyarokat székelyek várták a Kárpát-medencében, de ezért fordulhatott elő, hogy a magyar szóródással 860-ban eszkilek is érkeztek a Volga-Káma vidékre a volgai bolgárokkal. Vagyis a 670-es bolgár szóródás során az ungrik egy része maradt a lakóhelyén, akiket a 9. század közepén,  vége felé nyugati források is említenek. (Hungerrek a Dnyeszter vidéken, Vngare nép nagyjából ugyanott.) A magyar szóródással ezek a 671-ben még helyben maradt ungrik nem csak a volgai bolgárokhoz kerültek, de a honfoglalókkal ide is érkeztek. A honfoglalók tehát nem voltak egynyelvűek, hanem egyértelmű török nyelvi többséggel irán (alán, jász, bercel, eszlár) elemek is érkeztek, de egy magyar nyelvű kisebbség is érkezett ide 896-ban.
A magyar nyelv története tehát 671-ig a székelyek története, 896-ig a székelyek és ungrik története alkalmasint későavar néven említve, 896-tól a magyar nevű honfoglalók révén immár a magyarok története.